IGAZ ÉN

Péter Szabó Szilvia - IGAZ ÉN

"Szeretnék angyal lenni..."

2017. április 11. - Péter Szabó Szilvia IGAZ ÉN

"Szeretnék angyalként az 
emberek lelkébe látni, 
egy pillanatra megérinteni őket, 
s mélyen a szívükbe ásni. 
Megőrizni mosolyukat, 
s cserébe az enyémet adni, 
átélni minden élményüket, 
s őket nem szenvedni hagyni. 
Átölelni őket, ha éppen 
egyedül vannak, 
csókot adni nekik, 
de csak aki megérdemli annak. 
Velük zokogni, s 
örülni, amikor csak lehet, 
hiszen ez a legtöbb, 
amit egy angyal megtehet. " (Metzger Zsuzsanna: Szeretnék angyal lenni)

Ma van a költészet napja, így önkéntelenül is elkezdtem verseket olvasgatni. Nagyon szeretem a verseket, gyerekkorom óta. Mindig is hatással voltak rám, ebből kifolyólag rengeteg verset tudok...Vicces, hogy számtalanszor fordul elő, hogy egy egy gondolatról, egy televízióban, vagy rádióban elhangzó szóról, mondatról, versrészletek, monológok jutnak eszembe, így a napjaim részét képezik. A fent olvasható verset ma találtam, miközben olvasgattam. Nem ismertem azelőtt, de nagyon megtetszett. Kicsit olyan, mintha én írtam volna. Úgy értem, kicsit azt az érzést fogalmazza meg, ami bennem van. Úgy szeretném, ha jobb lenne a világ. Úgy szeretném, ha az emberek többet törődnének egymással, ha nem lenne ilyen általános és megszokott dolog a közömbösség. Úgy szeretném, ha bátran bízhatnánk egymásban, feltételek nélkül, kendőzetlenül...Ha szeretnénk egymást, ha segítenénk egymásnak amikor módunk van rá...Ha nem dugnánk a homokba a fejünket, ha valamit csak egyszerűen "nem akarunk észrevenni..."

Tinédzserként sokszor játszottam el esténként a gondolattal elalvás előtt, hogy milyen is lenne, ha éjszakára felcsatolhatnék egy szárnyat, foghatnék egy zsákot és éjjeli álomban, szeretetet, bizalmat, önbecsülést és könnyedséget szórhatnék az emberek életébe.

Nem értem az emberi gonoszságot, butaságot, az irigységet, a rosszindulatot, az ismeretlenül, kegyetlenül ítélkezést. Miért kell? Kinek lesz jobb általa? Aki cselekszi, annak biztosan nem, hiszen mérgezi a lelket! Aki elszenvedi, annak pláne nem, mert fájdalmat okoz és sok esetben szomorúságot. Akkor miért kell? Néha, amikor van egy kis időm, kommenteket szoktam olvasni, különböző internetes újságok, rólam szóló cikkei alatt és komolyan mondom, legtöbb esetben nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek...Nem értem, hogy egyes emberekbe, hogyan tudd ilyen mérhetetlen gyűlölet, rosszindulat és düh felhalmozódni emberek iránt, akiket nem is ismernek... Esetemben mondjuk irántam... Volt aki azt írta, hogy a leggonoszabb "celeb" vagyok Magyarországon és a Jóisten mentsen meg mindenkit tőlem, de legfőképpen a kislányomat...A gyermekemet, akit az életemnél is jobban szeretek! Ez az amire csak annyit tudok reagálni, hogy KÉREM? :D Nagyon sokan oktatnak ki nap mint nap, mindenféle dolgokkal kapcsolatban az internet varázslatos világában úgy, hogy ismernek egy nőt a tv-ből, cikkekből, rövid interjúkból, vagy egy egy koncertről... Sohasem néztek igazán a szemembe...Sohasem beszélgettek velem órákon át egy pohár bor mellett...Sohasem vigasztaltak, ha szomorú voltam és sohasem nevettek velem ha öröm ért...Mégis ŐK tudják milyen vagyok, mit miért csinálok, milyen az értékrendem, hogyan élek és miként gondolkodom...ŐK tudják, hogy mit hogyan kellene és kellett volna tennem és mit csinálok jól, vagy éppen rosszul! ŐK mindenhatók, hibátlanok és tévedhetetlenek... Ezek azok a dolgok és emberek, amiket és akiket nem értek...De talán nem is akarok és nem is kell! Ezért is kezdtem el írni... Régen is írtam, legfőképp verseket a suliban...Némelyik egész jól sikerült (szerintem :) Némelyikből pedig azt hiszem, rajtam kívül senki egy épkézláb mondatot sem tudott volna kihámozni :D Akkoriban még nem azért írtam, hogy azt bárki is elolvassa, hanem önkifejezésből. Főleg tizen évesen, sokat segítettek ezek az írások, hogy egyáltalán saját magamat megértsem. Volt egy egy versem, amit megmutattam az irodalom tanáromnak, mert jobbnak ítéltem meg és végtelenül jó érzés volt, hogy köntörfalazás nélkül mondta el  a véleményét és azt, hogy véletlen se hagyjam abba az önkifejezés ezen formáját, csak csiszolgassam még. Megfogadtam a tanácsát.. :) Azóta rengeteg füzetet írtam tele... Naplót is vezettem régen hosszú évekig és sokszor adták meg az írásaim a válaszokat a kérdéseimre... 

Most is írok naplót, de azt Emma lányomnak. Mikor terhes lettem, akkor kezdtem el és minden fontos momentumot beleírtam, beleírok. Valószínű, hogy a 18. születésnapjára fogom nekiadni. Hihetetlen, hogy már most amikor visszaolvasom, sok minden úgy hat, hogy wow tényleg, ilyen is volt. :)  Pedig még csak egy éve írom. Nem szeretném, ha bármi fontos és aranyos dolog feledésbe merülne idővel. Szívből tudom ajánlani minden kismamának. Én imádom írni ezt a naplót és olyan boldog leszek majd, amikor oda adom a kis Prücsöknek és elolvashatja, mennyire vártam őt, hogy mennyire szeretem azóta, hogy egy kis gombostűnyi pöttyként megjelent az életünkben. Elolvashatja majd, hogy miket játszottunk, mi volt a kedvenc meséje, mikor mosolygott rám először úgy igazán, mi volt az első hang amit gőgicsélt vagy, hogy mikor mondta ki először, hogy anya...

Egy szó, mint száz... Írni fantasztikusan jó dolog... :)     

 

 ( A bejegyzés szövege szerzői jogi védelem alatt áll. Annak bármilyen irányú felhasználása, kizárólag a szerző, Péter Szabó Szilvia engedélyével lehetséges.)

A bejegyzés trackback címe:

https://peterszaboszilvia.blog.hu/api/trackback/id/tr9612417289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.