Néha előfordul, hogy egy-egy váratlan pillanatban, egy rádióban megszólaló daltól, egy illattól, egy képtől, vagy egy utcától, amin éppen végighajtok, rám törnek az emlékek. Nem feltétlen események, hanem pillanatok, képek, elhangzott mondatok, vagy jóleső pillantások sora. Ilyenkor rend szerint hosszú gondolati eszmefuttatás veszi kezdetét. Elkezdenek záporozni az egymástól, akkor már teljesen független emlékek, melyek valahogy mégis egy láthatatlan láncot alkotnak, kérdések áradatát indítva el a fejemben. 
Mi lett volna HA...? Ha jönne egy tündérke és azt mondaná, bárhova visszamehetsz a múltadban és bármit megváltoztathatsz...Vajon megtenném?
Nem tudom! Talán nem! Talán csak apró dolgokban...
Amiben biztos vagyok az az, hogy sokkal többet kellett volna régen is mosolyognom, a színpadon túl is! Sokkal jobban kellet volna élveznem az életet és nem lett volna szabad ennyire, csak is kizárólag a munkára koncentrálnom, minden mást, többek között magamat is alárendelve. Persze ennek is megvolt a maga szépsége és természetesen a gyümölcse is, csak azt hiszem, drágán mérte a számomra ezt az élet. De nem bánom! :) Sokat tanultam...A Nox volt az én mentsváram, a bástyám, az igazi biztonság a színpadon a közönségemmel, akik kendőzetlenül és őszintén voltak hálásak és szerettek. Ez mindennél többet ért és ér a mai napig is.
19 éves voltam csupán, amikor az én álmom és tündérmesém útjára indult. Nem volt egyszerű! Nagyon nem... Felkerültem szinte még gyerekként, egy Csongrád megyei kis faluból a nagy fővárosba. Hatalmasnak tűnt és végtelenül ijesztőnek, de akkora akarat és elszántság volt bennem, hogy azt éreztem, hegyeket tudnék a világ másik oldalára tolni. Alázatos voltam és végtelenül lelkes. Hittem mindenben, mindenkinek, mindent... Talán azt sem kellett volna...Mi lett volna ha...Nem hiszek el mindent, ha nem bízom annyira mindenkiben? Talán nem ért volna annyi fájdalom is, a sok szépség mellett... De akkor vajon ugyan az lennék ma, aki vagyok? Nem hiszem...Semmi mást nem akartam, csak énekelni és ezáltal adni. Mindent magamból! ...És ez így is volt rendjén akkor...Minden más csak mellékes sallangnak tűnt...Nagyon szerettem dolgozni és szeretek a mai napig is, csak most már kicsit másként. :) Megérkeztem...Boldog vagyok! Annyira mint még soha! Minden a helyén van. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne lennének nekem is rossz napjaim, hogy ne lennének nekem is megoldásra váró, kisebb nagyobb problémáim. Vannak és lesznek is, mint mindenki másnak, de boldog vagyok és minden reggel amikor a kislányom rám mosolyog, megkérdőjelezhetetlenül tudom, hogy akármilyen nehéznek is tűnik néha, igen is érdemes élni, érdemes örülni az ablakon beszűrődő reggeli napsugárnak, a vadvirágnak, ami az útszéli porban nyílik és érdemes néha felemelni a tekintetünket és annyit mondani halkan...KÖSZÖNÖM!
(A bejegyzés szövege szerzői jogi védelem alatt áll. Annak bármilyen irányú felhasználása, kizárólag a szerző, Péter Szabó Szilvia engedélyével lehetséges!)
