IGAZ ÉN

Péter Szabó Szilvia - IGAZ ÉN

IGAZSÁGÉRZET... Épít, vagy rombol...?

2017. március 22. - Péter Szabó Szilvia IGAZ ÉN

Régen volt egy hibám! Nem tudtam megmagyarázni az okát és sajnos sokszor kezelni is nehéz volt. Egymástól teljesen független emberek, néha olyan hangot mertek megütni velem szemben, hogy lefagytam. Köpni nyelni nem tudtam, így sajnos szinte minden alkalommal komolyabb reakció nélkül maradtak ezek az esetek. Nem tudtam kiállni magamért azonnal, csuklóból! Ilyenkor volt, hogy például letettem a telefont és elkezdett az igazságérzetem tombolni. Akkor már persze jöttek sorra a gondolatok, hogy mit kellett volna reagálnom, miért nem mondtam ezt vagy azt, hogy húúú azt kellett volna erre mondanom, hogy...De nem mondtam! A legszörnyűbb ezekben a szituációkban az volt, hogy utólag kínzott az igazságérzetem és nem értettem. Nem értettem, hogy hogyan merészelte az a valaki, mi jogosította fel rá, hogy így bánjon, vagy beszéljen velem!?

Ebben az esetben az igazságérzetem vajon épített, vagy rombolt...?

Épített talán azért, mert tudtam, hogy meg KELL változnom és meg KELL tanulnom azonnal reagálni ezekre a dolgokra, ki KELL állnom magamért és NEM engedhetem meg SENKINEK, hogy úgy viselkedjen velem, ahogyan azt kénye kedve éppen adja.

Rombolt azért, mert akkoriban még volt, hogy egy ilyen eset egész napra befolyásolta a hangulatomat. Rossz érzést okozott. Legfőképp, ha az az ember nagyon közel állt hozzám.

Mára ezt sikerült megtanulnom és kezelnem. Ausztrália nagyon nagy tanító volt a számomra. Rengeteget üldögéltem a tengerparton egyedül. Figyeltem a hullámokat, melyek sokszor olyan hatalmasak és erősek voltak, mintha csak a lelkem kivetülései lettek volna. Meg kellet tanulnom kellőképpen szeretni magam ahhoz, hogy céltudatos, büszke, erős, sikeres és boldog nővé válhassak. Olyan nővé aki majd példakép lehet. A saját gyermekei és talán a közönsége számára is! Remélem ez sikerült.. :)

Majd beköszöntött számomra, az igazságérzet belső kezelésének egy harmadik és talán nekem, az egyik legnehezebb és legbonyolultabb formája. A hivatalos "rajongói" oldalak!

A 2000-es évek elején, mikor a Nox a fénykorát élte és a Facebook talán még csak egy kósza gondolat volt, saját weboldalon keresztül tudtunk a közönségünkkel kommunikálni a hétköznapokban. Ezen az oldalon tudattunk mindent, ami a csapattal történt. Koncertek, interjúk, aktualitások. Természetesen, ahogy azt kell, ezen az oldalon is volt egy menüpont, a Fórum, ahol bárki írhatott nekünk. Akkoriban még, ahhoz, hogy egy ilyen fórumba tudj írni, nem kellett sem a saját nevedet, sem a saját arcodat vállalni. Ebből kifolyólag, minél nagyobb és sikeresebb lett a zenekar, annál több bántás, annál több rosszindulatú bejegyzés jelent meg az oldalon. Én akkoriban lehettem 23-24 éves és nagyon szerettem olvasgatni amiket az emberek írtak nekünk,nekem... Jó érzés volt, hogy ennyi boldogságot és szeretetet tudunk adni. De ahogy egyre több és több lett a bántó, indokolatlan, számonkérő és rosszindulatú bejegyzés, úgy kezdett el az igazságérzetem is küzdeni. Ha 1000-en írtak kedveset, felemelőt és 2-en valami rosszat, én attól a kettőtől olyan rosszul tudtam magam érezni, hogy volt, hogy sírtam a tehetetlenségtől és nem értettem. Nem értettem, hogy hogyan tudnak valamilyen szinten idegen emberek olyan stílusban írni nekem, hogy az ember szava eláll. Hiszen nem is ismernek. Mondtam! Azt sem tudják, ki vagyok valójában. Látnak egy lányt pár perces interjúkban a TV-ben majd egyszer egyszer egy koncerten vagy utána a dedikálásoknál és ennyi. Ez volt az a pont, amikor a management letiltott a saját oldalunkról, és nem engedték, hogy olvassam a fórumot, mert már a színpadi munkámra is kihatással volt. Szörnyű volt, hogy nem reagálhattam ezekre a dolgokra, hogy nem védhettem meg magam!

A mai napig ez a legnehezebb ebben a témában! Eltalálni azt az arany közép utat, amikor már igen is, reagálni kell egy-egy bántó és rosszindulatú kommentre, bejegyzésre. Nagyon ritkán, de van, hogy nem bírom ki. Ilyenkor meglepő módon az esetek 90%-ban az adott kommentelő egyből válaszol, természetesen már sokkal szofisztikáltabb stílusban és bocsánatot kér. Legtöbb esetben sokan mondják körülöttem, amikor ilyen történik, hogy nem szabad vele foglalkozni és hagyjam, de néha olyan nagyon nehéz megállni!!! Ma reggel sem tudtam, mikor egy "rajongó" enyhén szólva kiosztott, hogy minek csinálok blogot és miért nem a facebook oldalamra írok többet, hogy miért teszek oda inkább sokszor idézeteket vagy versrészleteket...Reggel 7 óra volt. Feküdtem a kislányom mellett, aki hevesen magyarázott, a kis vetítőjén forgó mesefiguráknak. Én ilyenkor még általában kicsit éledezem. Megnézem mik történtek az éjszaka a nagyvilágban. Ma reggel izgatottan néztem meg, hogy van e már bármilyen visszajelzés arra vonatkozóan, hogy végre elkezdek írni és blogot vezetni. Majd belefutottam ebbe a kommentbe. Nem esett jól és rossz kedvem lett tőle. Így keltem fel ma reggel. Persze Emma lánykám mosolya mindenre gyógyír, de nem bírtam ki és egy pár sort muszáj volt reagálnom...Nem biztos, hogy ebben az esetben kellett volna, de írtam...

Mert: AZ IGAZSÁGÉRZETEM TOMBOL! Legfőképp olyankor, mikor jót akarok. Mikor zsinórban több közösségi oldalt, saját magam által vezetve, egy 3 hónapos babuci és a munka mellett, próbálok minden igényt kielégíteni, próbálok mindenkinek megfelelni és maximálisan, szinte minden nap törődni az én második "családommal", a közönségemmel. Mert fontosnak tartom! 

...És itt köszönt be egy következő változtatásra váró hibám. a maximalizmus! Mert NEM LEHET MINDENKINEK MEGFELELNI! ...ÉS NEM IS KELL! De ez legyen egy következő topik... :)

 

img_6314.JPGA bejegyzés szövege szerzői jogi védelem alatt áll. Annak bármely irányú felhasználása, kizárólag a szerző, Péter Szabó Szilvia engedélyével lehetséges!

A bejegyzés trackback címe:

https://peterszaboszilvia.blog.hu/api/trackback/id/tr8112360941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Titokzatos lány 2017.03.22. 15:23:36

Én személy szerint örülök neki, hogy blogot írsz, mert a pozitív hozzáállásod dolgokhoz másokra is ráragadhat és ez egy nagyszerű dolog szerintem. A dalaid szintén erőt adhat minden rajongódnak - közöttük Nekem is! Nagyon örülök annak, hogy boldog vagy és ne hagyd hogy bárki az útjába álljon ennek. A kritizáló vagy negatív véleményeket pedig hagyd figyelmen kívül, nem éri meg rágódni rajta egy percig sem! Legyen szép napod! :)

János Csajbók 2017.03.22. 15:27:43

Kedves Szilvia! Először is gratulálni szeretnék a blog elindításához! Sokunknak fog örömet,kikapcsolódást vagy épp megnyugvást okozni. Nagy bátorságra vall aki manapság ki mer nyílni mások, a világ felé. Különösen ha olyan tiszta szívű,kedves és szeretetre éhes mint ön. Remélem a blog írás többet segít majd mint amennyit árt! Az emberek sajnos többségében csak rohannak nem figyelnek magukra sem másra így nem érthetik és főleg nem érezhetik amit ön megpróbál közvetíteni feléjük. Én az ilyen emberekre szoktam mondani hogy, a boldog tudatlanok. Azért boldogok mert, még nem éltek át igazán mély lelki vagy testi traumát. Mert, bizony be kell ismerni hogy, sokunknak az kell hogy, behúzza a féket és befelé fordulva rájöjjön,rácsodálkozzon az életre és benne önmagára. Az aki önt képes bántani az önmagáról ír jellemrajzot. Sajnos sok a tudatlan vagy gonosz ember. Nap mint nap halljuk hogy, állatokat kínoznak,gyerekeket bántanak vagy épp a saját szeretteikben tesznek kárt. Nem értjük miért teszik és azt gondolom addig jó még nem értjük. Az ember ilyen.Sokaknak kell a fájdalom vagy épp hogy, fájdalmat okozzon. Ezért is örülök ha egy ilyen tiszta ember "közelébe kerülök" mint ön. Viszont féltem is. Ez valami olyasmi mintha sok munkával,energiával,gondoskodással létre hozna egy gyönyörű kertet. Ami illatos,színes és megnyugvást ad az embernek aki belép. Ápolja,védi,de mivel büszke rá és szeretné ha más is láthatná,érezhetné a kert csodáját ,mindenki előtt kinyitná a kapuit. És majd jönnek az emberek akik áhítattal nézik és boldogságukat lelik benne. De jönnek akik majd rálépnek a fűre,letépik a virágot , letördelik az ágakat,dobálják a köveket,eldobják a szemetet majd még meg is szólják hogy,mi volt ebben a kertben olyan nagy szám? Ön pedig ott fog állni a tiszta szívével és az igazságérzetével és nem tud mit kezdeni a helyzettel. Vagyis tud. Egyszer majd azt mondja hogy,elég volt! Bezárja a kaput és soha többé nem mehet be senki. Az sem aki értékelné és érdemes lenne rá. Azt én személy szerint nagyon bánnám mert, az ön világa egy tündérkert. Olyan amiről édesanyám mesélt kisgyerek koromban. Nem szeretném hogyha ,buta és rosszindulatú emberek miatt be kellene zárni,de azt még kevésbé hogy, tönkre tegyék! Úgyhogy kérem vigyázzon magára mert, az a "két ember" mindig ott lesz valamilyen formában ön körül (is) hogy, megzavarja,elrontsa azt amit annyira szeret. Tisztelettel: Csajbók János

Mariann Szeifertné Rózsa 2017.03.22. 22:24:09

Szia!
Akkor jöjjön az én hozzászólásom is támogatásként:
Ha picuri és a "meló" mellett még blogolni is van időd és kedved is, szerintem az elismerésre méltó.
Másrészről várakozással fogom keresni soraid között az "esendő", "küzdő", saját gondjaival is küzdő nő, anya, társ, énekes gondolatait is, hogy érezzem, mindamellett hogy szuper előadóművész, jó ember vagy, azért hétköznapi is.